Németh Balázs lázasan készült az asseni versenyhétvégére

Nemeth_Balazs_Assen_elozetes_kep3

 

Ezen a hétvégén, a hollandiai Assenben rendezik a Superbike világbajnokság egyik fő betétsorozatának számító FIM Superstock 1000 Kupa idei második versenyhétvégéjét. Ennek megfelelően Németh Balázs is második versenyére készül olasz csapata, a Pedercini Racing Team színeiben, amelynek Kawasakijával mindenképp meg akarja kezdeni a pontgyűjtést múltkori bukása után.

 

Az első fordulón, két héttel ezelőtt, Aragónban Balázs egész hétvégén, az összes szabadedzésen és az időmérőn is stabilan a top10-ben tudott motorozni, ám a futam első körében nem volt szerencséje, elesett, és így végül nulla ponttal volt kénytelen távozni a helyszínről. Most érthetően fűti a bizonyítási vágy – szeretné, ha a bajnoki tabellán, pontok formájában is láthatóvá válna, amit a köridők mutatnak, azaz, hogy a legjobbak között a helye.

 

Az idehaza a H-Moto Team támogatását is élvező magyar motoros felkészülése nem alakult ideálisan, hiszen Balázs lebetegedett, így sajnos a szó szoros értelemben lázasan készült az asseni megmérettetésre. Remélhetőleg ennek ellenére fizikális problémái nem lesznek a hétvégén, és semmi sem fogja hátráltatni a jó szereplésben. Még az időjárás sem, ha esni fog, ha nem.

 

Németh Balázs

„Örülök, hogy elérkezett az idei második versenyhétvégénk ideje. Aragónban a szezonnyitó nem zárult szerencsésen számomra, ezért Assenben mindenképp szeretnék minél több pontot szerezni. A pályát jól ismerem, többször is versenyeztem már itt. A hétvége több napjára is esőt jósolnak, ami kicsit megnehezítheti a dolgunkat. Az új motorommal még nem szereztem esőben sok tapasztalatot, de általában jól szoktam teljesíteni ilyen körülmények között. Múlt hétvégén sajnos belázasodtam, pár napra ágyba kényszerültem, ezért ki kellett hagynom a fizikai edzéseket. Mostanra már rendben vagyok, csak egy kis fülfájás zavar még, de úgy érzem, ez nem fog nagymértékben hátráltatni. A sérült motoromat a rövid idő ellenére sikerült újjáépíteni, úgyhogy az időjárási körülményektől függetlenül én bízom a jó szereplésben.”

 

Posted on 2014-04-25 in Sport

Share the Story

About the Author

Back to Top