Muresan: „Mindent el fogok követni, hogy a top10-ben zárjam a versenyt”

H-Moto_Riccardo_Cecchini_Assen_elozetes_kep

 

A magyar H-Moto Team két hete felemás érzésekkel zárta a Superbike világbajnokság egyik fő betétsorozataként futó FIM Superstock 1000 Kupa aragóni szezonnyitóját. A sok-sok pozitívum mellé egy negatívum is jutott: a nagyon jó tempó ellenére szerzett pont nélkül távozott Spanyolországból a csapat. Assenben viszont ismét a pontokat és a top10-et veszik célba.

 

Erre pedig minden esélyük meg is lehet, ha csak azt nézzük, hogy Robert Muresan Aragónban pályafutása első versenyét teljesítette két hete, és ehhez képest fél kör választotta el csupán a pontszerzéstől – ennyivel a vége előtt esett el. Assenbe viszont immár az ötödik alkalommal látogat el, ami nagy-nagy könnyebbség lehet neki, főleg a hétvége elején. Tudja, hogy mire számítson, nem érhetek olyan nagy meglepetések.

 

Korábbi Superstock 600-as éveiből a csapat másik pilótája, az olasz Riccardo Cecchini is jól ismerheti a legendás holland pályát, és Muresanhoz hasonlóan ő is azon lesz, hogy megszerezze csapata és saját maga első idei világkupa pontjait a Superstock 1000-ben. Aragónban ő is remek tempót diktált, és ha nem szól közbe a technikai ördöge, szinte garantáltan a pontszerző helyek egyikén végzett volna. A sportban viszont sosincs „ha”, de mindig van helyette egy másik verseny, ahol lehet bizonyítani. Ez most a H-Motósoknak Assen.

 

Robert Muresan

„Ez összességében már az ötödik versenyem lesz Assenben. Egyszer mentem itt az Eb-n 125-ben, kétszer a vb-n 125-ben és egyszer a Supersport vb-n, szóval a pálya abszolút nem lesz új nekem, és eddig nagyon jó emlékeket őrzök innen. Remélem, sikerül Aragónhoz képest tovább javítanunk a beállításokon, egy jobb érzést tudunk elérni a motorral és sikerül tovább gyarapítanom a pozitív asseni emlékeim sorát. Magasra teszem magammal szemben az elvárásokat, és mindent el fogok követni, hogy a top10-ben zárjam a versenyt.”

 

Posted on 2014-04-25 in Sport

Share the Story

About the Author

Back to Top