Újra szépségkirálynő lett Horváth Éva

Brazil szépségkirálynővé alakították Horváth Évát egy fotózás erejéig. A különleges koncepciót teljes mértékben a modell ihlette, akinek pályáját meghatározta az 1998-ban szerzett korona. Mostanában Éva életében ismét egy szépségverseny, a Miss Balaton 2014 játssza a főszerepet, ahol koordinátorként segíti a lányokat.

 

elegancia_es_noiessegMegint szépségkirálynőként tündökölt Horváth Éva. A Dominique Roberts által megálmodott koncepció minden pontja Évára épült, aki elárulta, hogy Brazília mindig is közel állt a szívéhez, bár eddig nem igazán volt alkalma felfedezni az országot.

 

„Csupán egyszer, mindössze néhány órát tölthettem a gyönyörű dél-amerikai országban, de feltett szándékom egyszer élőben megnézni a Cukorsüveg-hegyet és a riói karnevál is szerepel a „bakancslistámon” – kezdte Éva, aki egy percig sem habozott, hogy elvállalja-e a fotózást. – “Nagyon örültem a felkérésének, nem csak azért, mert Brazília egy álom számomra, hanem azért is, mert most a Miss Balaton 2014 kapcsán ismét rengeteg szépségversenyhez kötődő élményem felelevenedett, jó volt egy kicsit ismét királynőnek érezni magam” – mesélte a csinos műsorvezető.

 

Éva sosem unatkozik, műsort vezet, rendezvények házigazdája, pályája az első korona megszerzése óta töretlenül ível felfelé. Most pedig a Miss Balaton 2014 koordinátori feladatai töltik ki a mindennapjait, ahol saját példájával is szeretné megmutatni a lányoknak, hogy egy szépségversenyen való részvétel lehetőséget jelenthet arra, hogy megvalósítsák az álmaikat.

 

A Miss Balaton 2014 szépségversenyre május 23-ig lehet jelentkezni a www.missbalaton.hu weboldalon.

 

A stáb:

Fotó: Ajkai Dávid

Stylist: Horvath Ottó

Smink: Dominique Roberts

Haj: Kumli Viktor

Modell: Horváth Éva

 

Posted on 2014-05-20 in Színes

Share the Story

About the Author

Back to Top