Tata városa lett a Marketing Fővárosa 2015-ben! – Országos Városmarketing Díj

phoca_thumb_l_198_Markaepites2015

2015. május 28-án került sor az első Országos Városmarketing Díj pályázat díjátadójára, melynek a Médiapiac Márkaépítés konferenciájának közös szervezésű városmarketing szekciója adott otthont.

„Az Országos Városmarketing Díj pályázatot azért alapítottuk, hogy felhívja a figyelmet a városok fejlesztésében egyre fontosabbá és egyre intenzívebbé váló marketingtevékenységre, annak sokszínűségére, eredményességére. A sikeres, hatékony marketingmegoldások elismerésével és azok széleskörű népszerűsítésével a Magyar Marketing Szövetség hozzájárul az igényes, szakmailag helyes gyakorlat elterjedéséhez, segíti a tapasztalatcserét, s benne a megyék, a városok vezetői, szervezetei és a marketingesek közötti együttműködést.” – nyilatkozta Dr. Piskóti István, a Miskolci Egyetem Marketing Intézetének vezetője, a zsűri elnöke.

Az MMSZ elkészítette a 2015-ös országos városmarketing térképet, amely bemutatja a marketingaktív megyéket és városokat.

Az első évben 66 nevezés érkezett. 36 várost képviselő szervezetek 6 kategóriában pályáztak. Idén a rendezvény-esemény kategória volt a legnépszerűbb, melyre összesen 24 nevezés érkezett. Az ismert szakemberekből álló zsűri a pályamunkákat a megalapozott tervezés, a kreativitás, a szakszerű megvalósítás, a kitűzött célok elérését jelentő hatásosság és a források célszerű felhasználását jelentő hatékonyság szempontjai alapján értékelte.

Az idei év fődíjasa, Tata városa ezentúl viselheti a „Marketing fővárosa 2015” kitüntető címet. A díjat Michl József, polgármester büszkeséget megfogalmazó gondolatokkal vette át.

A Városmarketing nagykövete különdíjat ez alkalommal holtversenyben két város –Eger és Győr– kapta meg.

A Marketingaktív megye különdíjat Pest Megye nyerte.

Az Éva Utazó Magazin Innovatív kommunikációs különdíját Eger városa kapta.A város nevében a díjakat a városhoz szorosan kötődő Kovács Katalin, Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas előadóművész,énekesnő boldogan vette át.

Göbölyösné Mátrahegyi Anna, a pályázat zsűritagjaként az Observer Budapest Médiafigyelő képviseletében adta át különdíjukat mind a Marketing fővárosának, Tatának, mind a két Városmarketing nagykövetének, Egernek és Győrnek. Természetesen a különdíjazottak médiafigyelő szolgáltatást kaptak ajándékba, hogy ezzel támogassák őket kommunikációs tevékenységük során.

A városok képviselői nemcsak a díjátadón, de a szekción is jelentős számban képviseltették magukat, ahol előadásokat hallhattak a városmarketinggel foglalkozó új kutatásokról, hazai és nemzetközi módszerekről, jórészt a pályázat zsűritagja prezentálásában.

A pályázatról részletesebb információk a www.varosmarketingdij.hu honlapon, míg a díjátadóról készült képek az alábbi linken tekinthetőek meg!

Posted on 2015-06-03 in Média

Share the Story

About the Author

Back to Top