Madár Rácz Félixékkel folytatja

Erdei Zsolt úgy döntött, folytatja karrierjét, és hét év után ismét magyar ringbe lép. Madár megállapodott Rácz Félix sportmenedzser-promoterrel, a felek 2014. március 8-án, a kecskeméti gálán mutatkoznak be egymás oldalán.

 

Minden korábbi híreszteléssel ellentétben az amerikai lehetőség visszamondása nem egy pályafutás végét, hanem egy új út kezdetét jelenti. Bár Erdei Zsolt eddig sem unatkozott, hiszen szakmai vezetésével elindult a fiatal tehetségekkel foglalkozó Madárfészek Akadémia, úgy döntött, folytatja ökölvívó-pályafutását, méghozzá a Ferobox Event színeiben. A profik között a WBO-nál félnehézsúlyban, a WBC-nél cirkálósúlyban világbajnoki övet nyerő Madár március 8-án, Kecskeméten lép a kötelek közé, méghozzá nemzetközi címmérkőzésen. A tervek szerint a WBO Europe félnehézsúlyú bajnoki övéért indulhat harcba, néhány napon belül az is kiderül, ki ellen.

 

„Nem akartam úgy befejezni az ökölvívást, hogy még legalább egyszer nem mutatom meg magam a magyar közönségnek. Bevallom, sokáig nem hittem volna, hogy egy magyar promoter ajánlata nemcsak, hogy versenyképes egy amerikaiéval, de pályafutásom szempontjából előnyösebb is számomra. Félix kellemesen meglepett. A magyar gálák mindig hatalmas érzelmi többletet adtak nekem, ahogy szurkoltak nekem Debrecenben vagy Budapesten az örökre belém vésődött. Most is győzni szeretnék és győzni is fogok, mindenképpen ki akarom szolgálni a hazai nézőket, amelynek a szeretete évtizedekig elkísért” – mondta Erdei Zsolt.

 

Rácz Félix szerint aránylag gyorsan sikerült megegyezniük. „Kevéssel a karácsonyi ünnepek előtt kezdtük meg az egyeztetéseket, és ma már itt állunk. Egy újabb szakmai kihívást jelent számomra és a csapatom számára, hogy Zsoltnak kell mérkőzést szerveznünk és a gálát köré építeni, de mi szeretjük a kihívásokat. Szerencsére Kecskemét város önkormányzatában, az MTVA-ban, a Sport Televízióban és az Emberi Erőforrások Minisztériumának Sportért és Ifjúságért Felelős Államtitkárságban olyan partnerekre leltünk, ami garanciát jelent a sikerre. Egyrészt meg szeretném köszönni nekik a bizalmat és azt, hogy mellénk álltak, másrészt pedig, be szeretném bizonyítani a hazai bokszrajongóknak és a magyar sporttársadalomnak, hogy nem csak nagyokat merünk álmodni, de azokat képesek vagyunk valóra is váltani. Hiszem, hogy mi is képesek vagyunk nemzetközi mércével mérve is minőségi eseményeket tető alá hozni és azt, hogy a fiatal magyar sportolók karrierjét legalább olyan jól ki tudjuk szolgálni, mint egy-egy külföldi klub vagy menedzsment.” – jelentette ki Rácz Félix.

 

A kecskeméti gála két főmérkőzését, Bedák Zsoltot, valamint Erdei Zsolt találkozóját az MTVA élőben tűzi műsorára, a többi meccs pedig a Sport Televízió programjában kap helyet.

 

Az Erdei Zsolttal készült videóinterjú itt érhető el: http://www.youtube.com/watch?v=ygl8fKPcx8c

 

Posted on 2014-01-16 in Sport

Share the Story

About the Author

Back to Top