Kovács Bálint Olaszország után Horvátországot is bevenné

H-Moto_Kovacs_Balint_Fiume_elozetes_kep1

 

A H-Moto Team 12 éves tehetsége, Kovács Bálint most hétvégén Horvátország legfontosabb kikötővárosában, Fiumében (horvát nevén: Rijeka) vizitál, ám nem a tengerparton sütteti a hasát a jó időben, hanem az Alpok Adria Bajnokság harmadik fordulóján áll rajthoz a 125GP mezőnyében, ahol két versenyhétvégét követően a 2. helyet foglalja el az összesített pontversenyben.

 

Kovács Bálint az eddigi versenyeken remekelt, hiszen az olaszországi Adria Raceway-en rendezett szezonnyitón rögtön egy bravúros győzelemmel kezdett, így az év első futamának végén rögtön felcsendült a Magyar Himnusz a 12 éves ifjú motoros tiszteletére. Ezt ugyanott másnap egy újabb dobogós helyezés követte a sorban, majd a pannóniaringi forduló alkalmával Bálint az első futamon egy 2. helyet tudott felmutatni a 31 éves olasz címvédő Danilo Digiorgio mögött, mielőtt a második futamon egy hupli megdobta motorját, és bukott.

 

A legutolsó versenyélmény tehát nem volt pozitív, de az eddigi összkép nagyon is az, hiszen Bálint négy futam után az Alpok-Adria Bajnokság 125GP kategóriájának 2. helyén áll az összesített pontversenyben, egyedül Digiorgio van előtte. A mostani hétvégén a fiatal magyar motoros a fiumei pályán is folytatná eddigi bravúros menetelését, és szeretne mindkét futamon dobogóra állni.

 

Szilner János, Kovács Bálint edzője

„Többen is vannak itt, akiknek ez gyakorlatilag hazai pálya, hiszen van egy nagyon jó horvát versenyző, illetve sok olasz, akik itt laknak a közelben, és sokat szoktak menni ezen a ringen. Bálint ugye most jár itt először, ami lényegében az összes pályáról elmondható, amire idén ellátogat az Alpok-Adria Bajnokság mezőnye. Tegnap mindenesetre már körbebiciklizett a pályán, úgyhogy ez is valami! Bálintnak amúgy jó kedve van, örül, hogy újra versenyezhet, és szeretne most is jól szerepelni. Hétfőn voltunk edzeni az Euroringen, és úgy érzem, ideálisan alakult a felkészülésünk. A motor jó, és úgy néz ki, sikerült összeraknunk a múltkori bukás után. A pontverseny szempontjából fontos, hogy itt legyünk és jól szerepeljünk, de tudjuk, hogy ezen a pályán Danilo Digiorgiót nagyon nehéz lesz megverni, és arra számítunk, hogy a dobogós helyezésekért is nagyon nagy küzdelem lesz. Mi mindenesetre ezt vesszük célba: szeretnénk, ha Bálint mindkét futam végén a dobogón ünnepelne, hiszen fontos, hogy belátható távolságon belül tartsuk az összetettben Digiorgiót. Ma délután megy fel Bálint először motorral a pályára a szabadedzés keretében, majd holnap egy időmérőt és egy futamot, vasárnap egy warm up-ot és egy másik futamot rendeznek. Bízzunk a legjobbakban.”

 

Posted on 2014-06-13 in Sport

Share the Story

About the Author

Back to Top