Dobogóért hajtanak a H-Moto fiatal tehetségei a Hungaroringen

H-Moto_Csanyi_Gergo_Hungaroring_elozetes_kep

 

A hétvégén a Hungaroringre látogat az Alpok-Adria Bajnokság és a magyar nyílt gyorsasági-motoros bajnokság mezőnye, így a H-Moto fiatal pilótái, Csányi Gergő és Kovács Bálint hazai közönség előtt mutathatja meg, mire képes. A céljuk egyértelmű: dobogóra szeretnének állni a mogyoródi aszfaltcsíkon!

 

Két héttel a poznani forduló után a Hungaroringen folytatódik az Alpok-Adria Bajnokság 2014-es szezonja, amelynek utolsó előtti állomását rendezik a magyar pályán. A lengyelországi versennyel ellentétben a mostani hétvégén a magyar nyílt gyorsasági-motoros bajnokság is jelen lesz Mogyoródon, így a H-Moto Team is népesebb különítménnyel képviselteti magát az eseményen.

 

Ennek megfelelően ott lesz a mezőnyben Csányi Gergő is, aki tavaly másodikként végzett az Alpok-Adria 125 köbcentis géposztályának összetettjében, idén pedig a Supersport 600-as kategóriát erősíti. A főként a magyar bajnokságra koncentráló pilóta jól kezdte az évadot, ám legutóbbi versenyén, a csehországi Mostban rengeteg technikai probléma hátráltatta. A 19 éves motoros reméli, hogy jó szerepléssel feledtetheti azt a hétvégét, célja pedig nem más, mint hogy a dobogó közelébe kerüljön a hazai bajnokság értékelésében.

 

 

Kovács Bálint is hasonló célokat fogalmazott meg a hungaroringi versenyek előtt: a 12 éves motoros idén a 125-ösök mezőnyét erősíti, s eddig remek eredményekkel vétette észre magát. Mivel első nagypályás szezonját teljesíti, a Hungaroringen is először szerepelhet majd, s remélik, a poznani motorhibán túllépve itthon is kiválóan teljesít majd a versenyző. A szervezés mindenesetre jól halad, hiszen Szilner János, Bálint edzőjének elmondása szerint a H-Moto Teamnek köszönhetően idén először a bokszokban foglalhatnak helyet, amely a pályára való kijutás és az információk áramlása okán is könnyebbséget jelent, ilyen tekintetben tehát minden adott egy újabb sikeres szerepléshez.

 

Csányi Gergő

„Ma nyílt napot tartottak a Hungaroringen, de a rossz idő miatt szinte senki nem ment ki a pályára. Pénteken négy szabadedzés áll majd a rendelkezésünkre, reméljük, ezúttal szép idő lesz. Nagyon vártam már a hungaroringi fordulót, szeretnék hazai pályán bizonyítani! A célom, hogy a dobogó közelébe kerüljek a magyar bajnokságban, az Alpok-Adria Bajnokság értékelésében pedig az első tízben szeretnék végezni, hiszen rendkívül erős mezőnyről van szó. De a motorom jó, és én is remek formában vagyok!”

 

Kovács Bálint

„Különösen várjuk ezt a hétvégét, hiszen ez lesz a hazai versenyünk, sok ismerős és segítő lesz jelen, aki jó futamokat szeretne látni. Sajnos a poznani motorhiba után még mindig nem tökéletes a versenygépünk. Másfél héttel a futam előtt még nem tudtuk, hogy lesz-e ütőképes hengerünk. Szerencsére lett, sőt vasárnap a kettes motorral ugyan, de tudtunk edzeni. Reméljük, a hétvégére talán összeáll az első számú motorom, s így felállhatok a dobogóra.”

 

Posted on 2014-08-15 in Sport

Share the Story

About the Author

Back to Top