Miklósy Tamás: „Piacképessé vált a Tomracing”

Javában folyik a Tomracing Motorsport Team felkészülése a 2014-es szezonra. Amíg a versenyzők az edzőteremben végzik a munkájukat, addig Miklósy Tamás és Biel Richárd a csapat működését igyekszik biztosítani. A csapattulajdonos, Miklósy Tamás elárulta, a tavalyi sikerek egyértelműen bebizonyították, hogy jó úton járnak, és egyre inkább vonzóvá válnak a támogatók szemében.

 

– A tavalyi évben nemcsak a versenypályákon értek el sikereket, hanem a csapatépítés terén is, hiszen jelentősen bővítették a repertoárjukat: a gyorsasági motorversenyzés mellé megérkezett a drag és a drift. Csapatvezetőként miként értékeli a 2013-as esztendőt?

 

2013-Miklósy Tamás-Gyutai Adrián(foto-Márton István)

 

Miklósy Tamás:A tavalyi év a Tomracing Motorsport Team életébe meghatározó változásokat hozott. Csapatunk történelmének első három esztendejében csak a gyorsasági motoros szakágban voltunk érdekeltek, míg 2013-ban elkezdtünk újabbak felé terjeszkedni. Borsay Szabolcs révén a drag, míg Radák „Radír” János által a drift világába kóstoltunk bele, ráadásul ezeket eredményesen tettük, hiszen Szabolcs megnyerte a Motul Dragbike Kupát, míg Radír két év kihagyást követően második helyen végzett a magyar bajnokságban. Gyutai Adriánnak köszönhetően magyar bajnoki címnek örülhettünk a gyorsasági motoros szakágban, valamint összetett második helyezett lett az Alpok Adria és az IMRC sorozatokban, és pontszerzőként zárt az Európa-bajnokságon. Külön elismerés számunkra, hogy Adrián révén a Tomracing Motorsport Team adta a MAMS Gyorsasági Szakága által díjazott 2013 legeredményesebb gyorsasági férfi versenyzőjét.

 

– A 2014-es szezonra való felkészülés már javában folyik. A versenyzők a konditeremben, az uszodában vagy éppen a motocross pályán végzik a feladatokat, míg a csapatvezetés ilyenkor a soron következő szezon biztos anyagi hátterét próbálja összerakni. Megosztana velünk pár háttér-információt a csapat háza tájáról?

 

Miklósy Tamás: Tény és való, ezek a hetek, hónapok nem annyira látványosak a szurkolók számára. A csapatvezetésnek viszont nagyon kemény időszak áll a háta mögött, ugyanis napi 18-20 órát dolgoztunk, tárgyaltunk azért, hogy összerakjuk az idei év hátterét. Mára már valamennyi versenyzőnknek aláírt szerződése van, illetve a támogatóinkkal is sikerült a közös munka feltételeiben megegyeznünk. A tavalyi év elejétől fogva saját kommunikációs csapattal dolgozunk, aminek meg is lett az eredménye, hiszen a velünk szerződésben álló médiafigyelők hivatalos adatai alapján büszkén mondhatom, hogy a csapat médiaértéke több százmillió forint volt 2013-ban. Ebben az évben szeretnénk tovább erősíteni a jelenlétünket a hazai médiában, és bízom abban, hogy az eredményeink hozzájárulnak majd ahhoz, hogy elérhessük akár az egymilliárdos határt. A modern kor kommunikációjához igazodva fejlesztettük ki a Facebook-oldalunkat, amely mára a hatezer lájkolót is elérte, azaz a magyar motoros csapatok közül ebben is mi vagyunk a hazai piacon a legjobbak. Örömteli számomra, hogy a kedvelőink száma hétről hétre gyarapszik. Fontosnak tartjuk a támogatók és a szurkolók miatt ezt a kommunikációs csatornát, hiszen ezen keresztül azonnal, szinte élő közvetítést nyújtva kapnak hiteles információkat arról, hogy mi történik velünk az aktuális versenyen. Az adatok alapján egyértelműen igazolódni látszik, hogy a szponzorok kezdenek rájönni arra, hogy jó üzlet a Tomracing Motorsport Teammel együttműködni.

 

– Tavaly úgy kezdték az évet, hogy kijelentették, ki lesz az élversenyzőjük. Idén lesz olyan versenyzőjük, aki kiemelt figyelmet kap?

 

Miklósy Tamás: – Nem akarunk még egyszer ugyanabba a folyóba belelépni, így most úgy vágunk neki 2014-nek, hogy nem nevezünk ki élversenyzőt. Azonban nem titok, a tavalyi eredményei alapján Gyutai Adrián kiérdemelte, hogy ő kerüljön a középpontba, ám természetesen a többiek is minden segítséget megkapnak, hogy minél eredményesebben szerepeljenek.

 

2013-Miklósy Tamás-Radák János

 

– A már megnevezett három versenyző alkotja majd a csapatot idén?

 

Miklósy Tamás: Ők a magot alkotják, és nagy örömünkre a korábbi vb-motoros, a sokáig súlyos sérüléssel bajlódó Kurucz Ferenc is visszatér a színeinkben. Ám nem elégszünk meg ennyivel, és újabb versenyzőkkel erősítünk erre az évre. Erről többet nem szeretnék mondani, maximum annyit, hogy bővül a drift-, és a motorversenyzőink száma. Az ezzel kapcsolatos bejelentést a későbbiek során tesszük majd meg.

 

– Mikor és hol lesz a Tomracing Motorsport Team nagy bejelentése?

 

Miklósy Tamás: – Immár mondhatjuk hagyománynak, hogy a csapattal a nagyközönség először az Autó, Motor és Tuning Show-n találkozhat, ami ebben az évben március 21-23. között lesz megrendezve a Hungexpón. Évről évre próbálunk olyat nyújtani, hogy érdemes legyen ellátogatni a standunkhoz, és ez természetesen idén sem lesz másképp. Az új versenyzők bemutatása mellett idén is elhozzuk a legszebb Grid Girlöket, valamint egy rendkívül impozáns standdal készülünk, ahol a kilátogatók sok értékes ajándékkal gazdagodhatnak, de tartogatunk további meglepetéseket is.

 

Posted on 2014-02-24 in Sport

Share the Story

About the Author

Back to Top