Jó példa lett a FŐGÁZ épületenergetikai üzleti modellje

Az INTERREG IVC európai területi együttműködési program keretében 5 ország szakmai képviselője előtt mutatkozott be a FŐGÁZ épületenergetikai tevékenysége.

 

2014. május 27-én az Európai Unió Regionális Fejlesztési Alapja által finanszírozott régiók közötti együttműködési program, az INTERREG IVC IMEA projekt keretében megtartott szakmai rendezvényen mutatták be a FŐGÁZ épületenergetikai tevékenységének üzleti modelljét öt ország energetikai szakértőinek.

 

Az IMEA projekt fő célkitűzése a helyi és regionális hatóságok proaktív szerepvállalásának támogatása az épített környezet energiahatékonyságának javítását célzó jó példák bemutatásával. Ilyen kezdeményezésnek választották a FŐGÁZ 2012-ben indított épületenergetikai üzletágának tevékenységét. Az üzletág működési modelljével a szakemberekből álló küldöttség 2014. május 27-én a FŐGÁZ Bimbó úti beruházásának helyszínén ismerkedhetett meg.

 

A vállalat épületenergetikai beruházásokkal foglalkozó új üzletágának célja társasházak, intézmények hőközpontjainak korszerűsítése, amelynek eredményeként az ingatlan fűtési- és melegvíz előállítási költségei optimalizálhatóvá és hosszútávon biztosíthatóvá válnak. A cserére szoruló, elavult hőtermelő berendezések kiváltását a FŐGÁZ saját költségén végzi el. Az alkalmazott kondenzációs technológiának köszönhetően a hőtermelés hatásfoka így elérheti a 105%-ot, a korábbi 75-80%-os hatásfokhoz képest, amely jelentős tüzelőanyag megtakarítást, ezáltal költségcsökkentést eredményez. A konstrukció lényege, hogy a FŐGÁZ éves szolgáltatási díj ellenében üzemelteti a beépített berendezést és vállalja annak karbantartását garanciával.

 

A fűtéskorszerűsítési beruházások fontos szempontja a költségmegtakarítás és hatékonyság növelés mellett a környezeti hatások csökkentése. Mivel csökken a gázfogyasztás, a füstgáz kibocsátás, ezáltal a levegőbe jutó szén-dioxid mennyisége is kevesebb lesz.

 

Posted on 2014-05-28 in Üzlet

Share the Story

About the Author

Back to Top