Ittak a Balaton vizéből – megfelel az ivóvíz-minősítésnek

article

 

Elindult a Balaton Sound és elrajtoltak a Kékszalag vitorlásai is. #JÓAVÍZ és erről ma személyesen is meggyőződött Glattfelder Béla az NGM belgazdaságért felelős államtitkára, Bóka István a Balatoni Fejlesztési Tanács elnöke és Horváth Gergely a Magyar Turizmus Zrt. turisztikai vezérigazgató-helyettese.

 

„A Balaton vízminősége jelenleg kiváló” – áll az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) mai közleményében. A Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség mikrobiológiai vizsgálatokra hivatkozva azt közölte, hogy a tó vize még az ivóvíz-minősítésnek is megfelel. Ezt demonstrálandó vettek kóstolót a Balaton vízéből a turizmus állami irányításának képviselői is a Kékszalag vitorlásverseny indulásakor, Balatonfürednél.

 

A KSH ma publikált adatai szerint májusban is dinamikusan, közel 14%-kal nőtt a belföldi vendégéjszakák száma a kereskedelmi szálláshelyeken. Továbbra is a Balaton a legnépszerűbb belföldi úti cél a magyar lakosság körében.

 

A www.itthon.hu oldalon a Nyár – 2014 menüpontban válogathatunk többek között a legjobb strandok, a nyár legjobb kulturális, gasztronómiai és családi fesztiváljai között, de ne feledjük, hogy a Balaton régió kevésbé jó idő estében is számos programlehetőséget kínál – kezdve a kaland- és tematikus parkok kínálatával, a Balaton körüli kiállítóhelyeken, múzeumokon át egészen az állatparkokig igen nagy a választék. Azoknak is, akik már meghozták utazási döntésüket és azoknak is, akik az utolsó pillanatban döntenek, naprakész és kézenfekvő segítséget nyújt a nemzeti turisztikai marketingszervezet weboldala és kiadványai. Az érdeklődők személyesen is találkozhatnak az MT Zrt. munkatársaival valamennyi jelentős hazai fesztiválon (pl. Sziget, Balaton Sound), a társaság standjánál, ahol új attrakcióként kipróbálhatják a néptánc szimulátort is.

 

article2

 

Az Év Utazója Dobos Judit is július 9-11. között kalandozik a Balaton régióban, ahol többek között strandolás, vízisízés, felnőtt játszótéri kalandok, vitorlázás, fesztiválozás és kalandparkok várnak rá.

 

A Balaton, legnépszerűbb belföldi úti célunk milliókat vonz évente, ezért fontos, hogy a környezettudatosságra, a fenntarthatósági szempontokra is felhívjuk a figyelmet. Bárki – akinek fontos, hogy még sokáig élvezhessük természeti kincsünk értékeit és ennek érdekében nyaralóként is aktívan szeretne tenni – csatlakozhat a Magyar Turizmus Zrt. #JÓAVÍZ kampányához!

 

(Az első képen balról jobbra: Horváth Gergely, Glattfelder Béla és Bóka István.)

 

Forrás: Magyar Turizmus Zrt.

 

Posted on 2014-07-11 in Itthon

Share the Story

About the Author

Back to Top