Gyutai Adrián: „Meghálálom a bizalmat!”

A tavaly élete eddigi legeredményesebb szezonját záró Gyutai Adrián már javában készül az idei megmérettetésekre. A napokban pedig az is eldőlt, hogy 2014-ben is a Tomracing Motorsport Team versenyzője marad, hiszen egy hónapok óta tartó tárgyalássorozat végén aláírta szerződését régi-új csapatához. Mind a 23 éves motoros, mind pedig Miklósy Tamás csapatfőnök abban reménykedik, képesek lesznek közösen megismételni a tavalyi sikereket.

 

Már javában készül az idei szezon küzdelmeire Gyutai Adrián, aki tavaly eddigi pályafutása legeredményesebb idényét hagyta maga mögött, ráadásul úgy, hogy az év elején a 125 GP-ből fellépett a Superstock 600-as kategóriába. A 23 éves paksi motoros nagy fölénnyel nyerte meg a magyar bajnokságot – valamennyi versenyen dobogóra állt, amit befejezett, míg az utolsó öt futamot egyaránt megnyerte –, míg az Alpok Adria és az IMRC nemzetközi sorozatokban a második helyen végzett. Egyedüli magyarként vehetett részt az október eleji Európa-bajnokságon a spanyolországi Albacete-ben, ahol a két pontot érő 14. pozícióban zárt. Nem véletlen, hogy a remek eredményei ismeretében ő kapta meg a 2013 legeredményesebb gyorsasági motorversenyzője díjat.

 

2014-gyutai adrián-szerződés2

 

Nos, Adrián immár tényleg csak a felkészülésére koncentrálhat, ugyanis eldőlt, továbbra is a Tomracing Motorsport Team versenyzője marad.

 

„Örülök, hogy sikerült megegyeznünk régi-új csapatommal az idei évre, és úgy érzem, a menedzseremnek hála, sikerült megfelelő szerződést kötnünk. Tavaly is nagyon jól éreztem magam a csapatban, így bízom abban, hogy idén akár a hazai, akár a nemzetközi mezőnyben szép eredményeket érhetünk majd el közösen. Szeretném megköszönni a csapatnak és Miklósy Tamásnak a bizalmat és lehetőséget, ígérem, mindent megteszek annak érdekében, hogy a lehető legjobbat hozzam ki magamból. Az idei motorom felkészítése jó ütemben halad, míg én is rövidesen a fizikai felkészülés végéhez érek. Szerencsére a tavalyi sérüléseimnek nyoma sincs, így alig várom már, hogy elkezdődjön az idényre való felkészülés utolsó állomása, a március második felétől induló, több pályát is érintő tesztprogramom. Nagy céljaim vannak, szeretném meghálálni mindenki bizalmát” – jelentette ki Gyutai Adrián.

 

Miklósy Tamás csapatfőnök is örül, hogy lezárult a tárgyalássorozat, és immár a sikeres jövőért dolgozhat csapat és versenyző.

 

„Hosszú és kemény tárgyalássorozatot követően végül sikerült minden részletben megegyeznünk Adriánnal, és így örömmel mondhatom, hogy a közös munka tovább folytatódhat. Úgy vélem, sikerült mindkettőnk részére előnyös szerződést kötnünk, ami akár egy hosszú távú és sikeres együttműködés kezdeti állomása lehet” – fogalmazott Miklósy Tamás.

 

Posted on 2014-02-06 in Sport

Share the Story

About the Author

Back to Top