Fiatal tehetségekkel erősített a H-Moto Team

Újabb két versenyzővel, egy 12 és egy 18 éves ifjú tehetséggel bővült a H-Moto Team csapata. Kovács Bálint és Csányi Gergő is az Alpok-Adria bajnokságban és az OB-n fog versenyezni idén, előbbi pilóta a 125SP-ben, míg utóbbi versenyző a Stock600-as kategóriában készül első teljes évére.

 

További két versenyzővel bővült tehát a H-Moto Team eddig is rendkívül népes, sokszínű és eredményes alakulata. Bitter Sándor, Győrfi Alen, Kis Viktória, Nagy Győző, Németh Balázs, Riccardo Cecchini, Rizmayer Gábor, Robert Muresan, Sárkány Dezső mellé tehát Kovács Bálint és Csányi Gergő csatlakozik, innentől ők a csapat legifjabb tagjai.

 

H-Moto_Csanyi_Gergo_es_Kovacs_Balint

 

Csányi Gergő óvodás kora óta a sport megszállottja, már akkor szép sikereket ért el karatéban, és eljutott a korosztályos kick-box világbajnokságra is. Négy éves korától kezdve állandó résztvevője a hazai cannicross (kutyafutó) versenyeknek is, ahol a gazdik együtt futnak kedvencükkel, és a leggyorsabb páros nyer. Gergő többszörös Magyar Kupa-győztes és országos bajnok ebben a műfajban, az állóképességére tehát nem lehet panasz.

 

A legjobban viszont a motor nyergében érzi magát, és 9 éves korától kezdve motorozik versenyszerűen. Nevelőegyesülete Kovács Bálinthoz hasonlóan a Szabó „Kuksi” S.E., a két pilóta tehát nagyon jól ismeri egymást régről, hiszen éveken át versenyeztek csapattársakként. Gergő 9-től 14 éves koráig egy automataváltós Malagutival 50-80 köbcentiméteres kategóriában indult különféle futamokon, és összesített kupaversenyt is nyert. Első igazi versenymotorjára, egy Honda NSR 50R-re 2007-ben ülhetett fel, ezzel is számos győzelmet aratott.

 

A következő két évet a világbajnok Talmácsi Gábor édesapja, Talmácsi István csapatában töltötte, ahol egy Honda RS 125-össel indult az Alpok-Adria bajnokság futamain. 2012-ben ugyanezen bajnokság kilenc futamából csak haton tudott rajthoz állni korlátozott anyagi lehetőségei miatt, viszont abból a hatból ötször dobogóra állt, a rijekai versenyt pedig a pole pozícióból indulva megnyerte, és folyamatos dobogós helyezéseinek köszönhetően harmadikként végzett az összetettben. A fenti helyezésnek köszönhetően meghívást kapott a Spanyolországban megrendezett Európa-bajnokságra, a részvétel azonban a nagy távolság és a jelentős anyagi megterhelés miatt nem valósult meg.

 

Csanyi_Gergo_Triumph675

 

2013-ban hét versenyen állt rajthoz az Alpok-Adriában, ebből ötször dobogóra állt, és kiegyensúlyozott jó szereplésének köszönhetően 2. lett a pontversenyben, alig néhány ponttal lemaradva a bajnoki címről. Kimagasló eredményeivel ismét kvalifikálta magát az Eb-re, ahol viszont megint csak nem tudott elindulni anyagi okokból. Idén kategóriát vált, és immár a Stock600-as géposztályban fog versenyezni új Triumph 675-ös motorjával, amivel nemrégiben első tesztjét is sikerrel teljesítette. Célja első évében a tanulás lesz, de szeretne egyből dobogós helyezéseket felmutatni.

 

A H-Moto Team másik, legifjabb szerzeménye a mindössze 12 éves Kovács Bálint, aki 2007-ben, 5 éves korában kezdett el versenyszerűen motorozni, és mindezidáig minden évben bajnok lett abban a versenysorozatban, ahol épp elindult. Ez kezdetben a nevelőegyesületében, a Szabó „Kuksi” S.E-ben elért klub bajnoki címeket jelentett, majd az elmúlt három évben immár a MAMI-kupán bizonyult a legjobbnak az év végi összesítésben, 2011-ben és 2012-ben egy Honda NSR 50-essel az 50 köbcentis, míg tavaly már egy Aprilia RS 125-tel a 125-ös utánpótlás kategóriában. Az év végén már a felnőttek között, az Alpok-Adria 125SP kategóriájában is rajthoz állt egy futamon, és ott is nagyon szépen helytállt, noha ez volt élete első nagypályás versenye. Idén – még mindig csupán 12 évesen – már ebben a bajnokságban fog teljes szezont futni, és szeretne egyből újonc évében dobogóra állni az év végi összesítésben.

 

Csányi Gergő

„Nagyon örülök, hogy a H-Moto Teamhez csatlakozhatok. A csapat tagjai mind-mind nemzetközi színtéren versenyeznek, számos különféle bajnokságban, és mivel én is nemzetközi színtéren szeretnék bizonyítani, ezért úgy éreztem, köztük a helyem. Úgy vélem, a csapat számos tagja tud nekem szakmai segítséget nyújtani, és nagyon megnyerő számomra a csapat vezetőjének jól felépített stratégiája. Remélem, Kelemen Krisztián és a csapat segítségével tovább fejlődhetek, és további szép eredményeket érhetek el. Idén nagyon sok munka vár rám az új kategóriában és az új, Triumph 675-ös motorommal, de remélem, hogy sikerül a legjobb három között végezni, még akkor is, ha ez elsősorban egy tanulóév lesz számomra. Az előző két évben eredményeimnek köszönhetően kijutottam az Európa-bajnokságra, ahol sajnos anyagi okok miatt egyik alkalommal sem mutathattam meg, mire vagyok képes. Remélem, 2014-ben ismét sikerül magam kvalifikálnom, és Európa legjobb motorosai ellen is bizonyíthatom tehetségemet. Jó érzés tudni, hogy ebben számíthatok új csapatom támogatására is.”

 

Szilner János, Kovács Bálint edzője

„Nagyon örülök ennek a lehetőségnek. Mi a jövőt látjuk ebben a csapatban. Azt látjuk, hogy folyamatosan fejlődnek, nemzetközi szinten, a vb-n is ott vannak, mi pedig oda szeretnénk egy nap eljutni Bálinttal, úgyhogy mindenképp hosszú távon tervezünk a H-Motóval. Úgy gondolom, hogy a csapatfőnökkel, Kelemen Krisztiánnal nagyon hasonlóan gondolkodunk arról, hogy hogyan kell egy fiatal tehetséget felépíteni és fokozatosan felkészíteni az Eb- vagy vb-szintű szereplésre, és mostantól szeretnénk együtt munkálkodni ezen. Nagyon sok lehetőséget látok ebben a csapatban, és tetszik a profi hozzáállásuk a munkához. Úgy gondolom, már rövid távon, idén is nagyon komoly szakmai segítséget tudnak nekünk adni, hiszen Győrfi Alen idén ott lesz az Alpok-Adria minden futamán, mivel a Stock600-ban indul, és tudja majd figyelni Bálintot, illetve segíteni őt a tanácsaival. Alen Alpok-Adria és Európa-bajnok is volt 125-ben, úgyhogy ennél hozzáértőbb támogatást nemigen kaphatnánk sehol. Ami nagyon nagy pozitívum még a csapat kapcsán, hogy a következő télen lehetőséget biztosítanának nekünk egy spanyolországi tesztre, amit nagyon nagy dolognak tartok Bálint fejlődése szempontjából, mivel mi akkor már a 600-as motort szeretnénk kipróbálni. Tele vagyunk pozitív érzésekkel és várakozásokkal, és örömünkre szolgál, hogy egy ilyen remek csapathoz csatlakozhatunk.”

 

Kelemen Krisztián, csapatfőnök

„Nagyon nagy örömünkre szolgál, hogy újabb két versenyző keresett meg minket és gondolta úgy, hogy a H-Moto Team tudja neki biztosítani a legjobb lehetőséget álmai, céljai megvalósításához. Mindkettőjüknek ugyanazokat a feltételeket és támogatást biztosítjuk, mint bármelyik másik csapattagunknak, és minden tőlünk telhetőt el fogunk követni annak érdekében, hogy mindketten ki tudják futni azt a pályát, amire tehetségek alapján hivatottak. Mind versenyzői, mind szerelői és csapat részről minden meglévő tapasztalatunkat és tudásunkat meg fogjuk osztani velük, és bízunk benne, hogy együtt közelebb kerülhetünk céljaik megvalósításához. Elégedettséggel tölt el minket, hogy két olyan ifjú tehetség csatlakozik hozzánk, akik a jövő bajnokai lehetnek. Szeretnénk egyre inkább nyitni az utánpótlás felé, hiszen folyamatosan azon munkálkodunk, hogy egy vb-szinten is sikeres csapatot építsünk fel, és közben keressük azokat a magyar tehetségeket, akikkel a céljainkat hosszú távon együtt realizálhatjuk. Bálintot és Gergőt is tehetséges versenyzőnek tartom, mi a lehetőséget megadjuk nekik, rajtunk nem fog múlni semmi, és bízom benne, hogy rajtuk sem. Gergőt régebb óta ismerjük, mivel korábban Győrfi Alen édesapja, Zoltán is szerelt neki, míg Bálintékkal kicsit fiatalabb a kapcsolatunk, de nagyon sok mindenben egyetértünk, és hasonlóan képzeljük el a jövőt, ami egy nagyon jó alapot ad az együttműködéshez. Nagy elvárásaink az első évben egyikükkel szemben sincsenek, mivel mindketten első évüket fogják tölteni abban a bajnokságban, ahol indulnak, Gergőnek ráadásul az új motort is meg kell még szoknia. Ettől függetlenül persze bízunk benne, hogy már idén sem maradnak el a jó eredmények. A következő télen pedig mindkettőjük számára szeretnénk lehetőséget biztosítani egy vagy akár több spanyolországi tesztre, ezzel is segítve további fejlődésüket és felkészítésüket.”

 

Posted on 2014-03-11 in Sport

Share the Story

About the Author

Back to Top