Csányi Gergő: Pozitív hungaroringi teszt

H-Moto_Csanyi_Gergo_Hungaroring_teszt_kep1

 

Az Alpok-Adria Bajnokság 125GP kategóriájának tavalyi második helyezettje, Csányi Gergő idén már a Superstock 600-as kategóriában vitézkedik a magyar nyílt gyorsasági-motoros bajnokság versenyein, egy Triumph Daytona 675 motorkerékpár nyergében.

 

A 125 köbcentiről a 600-as motorra való átállás minden pilóta életében komoly váltást jelent, hiszen ezeket a motorokat már teljesen más stílusban kell vezetni. Épp ezért a H-Moto Team 19 éves versenyzője is minden lehetőséget megragad idén arra, hogy gyűjtse az értékes teszt- és versenykilométereket, valamint tapasztalatokat új motorja nyergében.

 

A leghasznosabb teszt pedig mindig az, amit egy soron következő versenyhelyszínen tud nyélbe ütni egy pilóta, ezért Gergő különösen örült annak, hogy hétfőn a Hungaroringen motorozhatott, ahol az augusztus 20-át megelőző hétvégén az Alpok-Adria Bajnokság hatodik, valamint a Magyar Nyílt Nemzetközi Gyorsasági Motoros Bajnokság és az IMRC negyedik fordulóját rendezik majd.

 

Előtte még július 18-20-án egy másik verseny is vár Gergőre a csehországi Mostban, de a hungaroringi pálya közelsége folytán az elképzelhető legjobb teszthelyszín volt most az ifjú pilóta és csapata számára.

 

Gergő eddigi két idei versenyhétvégéjén nagyon jól helytállt a Superstock 600 rendkívül erős magyar bajnoki mezőnyében, hiszen a slovakiaringi szezonnyitó 7. és 8. helye után a Pannóniaringen már két 5. helyet tudott felmutatni. A folytatásban szeretne még jobb eredményeket elérni, ezért nagyon komolyan veszi a felkészülést, melynek a mostani teszt csak egy állomását jelentette a sok közül.

 

Csányi Gergő

„Hétfőn lehetőségem volt egy hungaroringi tesztre, ami nagyon pozitív volt számomra, mert az Alpok-Adria versenysorozat hatodik, valamint a magyar bajnokság negyedik fordulója a Hungaroringen lesz megrendezve, és a mostani teszt ideális felkészülést jelentett az akkori versenyre. Ezen a napon négyszer tudtam pályára hajtani. Az első felmenésnél a pályát kellett újra tanulmányoznom, mert már egy éve nem mentem itt, és újra fel kellett elevenítenem a régi tudást. A többi felmenésemnél már minden rendben ment, és a köridőim is alakultak, sikerült egyre jobbakat futnom. Még nem vagyok elégedett, de csalódott sem. Szeretném folytatni a teszteket még a mosti verseny előtt. Azt még nem tudom, hova megyünk legközelebb, de az biztos, hogy még egy nagypályás tesztre szeretnénk sort keríteni a következő versenyünk előtt.”

 

Fotó: Nyolczas Fotó

 

Posted on 2014-06-24 in Sport

Share the Story

About the Author

Back to Top