Author Archive:

A legfrissebb Magyar Narancsban

  A tartalomból: Ómolnár és a Story magazin Munka nélküli értelmiségiek 40 felett Ahol összecsap a Fidesz és a KDNP Tóth Csaba politológus a baloldal fővárosi esélyeiről A diktátorok logikája Az IS Fenyő Miksa élete és műve Orbán lecsap a civilekre   Interjú: Zomborácz Virág filmrendező Pajor Tamás zenész, szövegíró  

Digitális Esély 2014 – Pályázat informatikai oktatásra

„Digitális Esély 2014” címmel közös pályázatot hirdetett a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács (NHIT) és az SAP szoftvercég. A pályázatra hátrányos helyzetű fiatalok infokommunikációs oktatásával foglalkozó civil szervezetek jelentkezését várják.   A „Digitális Esély 2014” pályázaton összesen hatmillió forint érhető el, amely a tervek szerint tíz hazai, hátrányos helyzetű fiatalok digitális felzárkózását segítő non-profit szervezet…

Read More →

Holnap nyitja kapuit a 23. Budavári Borfesztivál

  Az Ünnepélyes Megnyitóra 18 órakor kerül sor a Borfesztivál színpadán Dr. Fazekas Sándor, vidékfejlesztési miniszter úr és H. E. Maria Assunta Accili, olasz nagykövet asszony közreműködésével. 20 órakor kezdődő koncertjével az Irie Maffia ad fergeteges koncertet a kikapcsolódni vágyóknak.   A Borfesztivál két új szakmai programmal várja a borkedvelő közönséget! Pár Borpár – szakmai…

Read More →

A Magyar Mezőgazdaság legújabb számában

  A tartalomból: – Központavatás Nyíregyházán – határmenti együttműködés – Szegedi kukoricaújdonságok – bemutató a Gabonakutatóban – Bábolna idén is várja a gazdákat! – interjú Bérci Balázzsal – Bábolna több mint kiállítás – a MAHIR egyik legjelentősebb feladata – Benzingőzös pincejárat – Magyar Borok Útja Rallye   MELLÉKLET: Erdőgazdaság és Faipar    

Elindult a Budapesti Szelektív Kupa!

Budapest Főváros Önkormányzata játszva tanítja a szelektív hulladékgyűjtést a „házhoz menő” kampány keretében. Az ingyenes promóciós játék 2014. szeptember 5-én, pénteken indult el Budapesti Szelektív Kupa címmel.   A „házhoz menő” szelektív hulladékgyűjtés keretében a Fővárosi Közterület-fenntartó Nonprofit Zrt. (FKF) összesen négyszázháromezer új tartályt telepít Budapesten; 2014 végéig minden fővárosi háztartás megkapja a papír, illetve…

Read More →

Több tízezres tömeg tombolt a 15. OSG-n

  Nyolc ország háromszáz sportolója, az amerikai rapper, Lloyd Banks, a legnagyobb hazai hip-hop arcok, több tízezer tomboló fiatal – ez volt az OSG15. Szeptember 6-án minden az extrémsportokról és a laza ütemekről szólt a Városligeti Műjégpályán. A szezonzáró fesztiválon a látványos BMX flatland és park, inline, valamint skateboard versenyek mellett, idén először egy lélegzetelállító…

Read More →

Muresan: „Egész hétvégén küszködtünk, de újabb értékes pontokat szereztünk”

Rendkívül nehéz hétvégét zárt Jerezben Robert Muresan a FIM Superstock 1000 Kupa idei szezonjának utolsó előtti állomásán.   A magyar H-Moto Team román versenyzője folyamatosan küszködött a Pirelli új abroncsaival, ám a versenyen ennek ellenére sikerült beverekednie magát a legjobb tíz közé, s ezzel újabb értékes pontokat szerzett az összetettben a 13. helyen álló motoros.…

Read More →

Több százan vettek részt a különleges repülőtéri futóversenyen

  Hajtóművek zaja helyett futócipők dobogása hallatszott szombaton a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 13R/31L – ismertebb nevén 1-es – futópályáján. Egyetlen délelőttre futók vették birtokba a betoncsíkot a II. Runway Run jótékonysági versenyen. Több száz meghívott vendég, élsportolók, a Nike Futóklub tagjai, hírességek és a médiai képviselői élhették át a páratlan élményt.   A Budapest…

Read More →

Bódis remek felzárkózással a 7., Zaccone dobogós helyről bukott

  Különös, de összességében rendkívül pozitív versenyt zárt Jerezben, a FIM Superstock 600 Európa-bajnokság szombati futamán a 2007-es világbajnok Talmácsi Gábor csapata. Bódis Richárd a 20. helyről indulva, tökéletes versenyt futva a 7. helyen szelte át a célvonalat, míg Alessandro Zaccone a 3. helyről bukott, és végzett végül a 20. helyen.   Reggel az időmérő…

Read More →

5 fontos tudnivaló az egészségpénztárakról

  Egészségügyi kiadásaink közül csak gyógyszerre évente minimum 50 ezer forintot költünk, így ez az összeg egy négytagú család esetében 200 ezer forintra is rúghat – derül ki GKI és a PRÉMIUM Pénztárak kutatásából.   Bizonyított tény, hogy az egészségpénztári tagok többet foglalkoznak a megelőzéssel és tesznek az egészségükért, mint azok, akik egyetlen pénztárral sem…

Read More →

Back to Top