Blog

Gundel Takács Gábor cserkésznek áll

Pénteken és hétfőn kiderül, mennyire vannak résen a cserkészek: a Maradj talpon! idei évadának második tematikus adásában a hazai cserkészmozgalom tagjai mérkőznek meg egymással. Sokan nem is tudják, hogy ez az ifjúsági mozgalom napjainkban is óriási népszerűségnek örvend a fiatalok körében: közel 10 ezer cserkész tevékenykedik az országban. A cserkészekkel készült két adásból sok dolgot…

Read More →

Kis Viktória: „A célom az, hogy kétszer szóljon a magyar himnusz”

A hétvégén megkezdődik a Losail Ázsia Bajnokság 2014/2015-ös szezonja, amelynek első fordulóján a magyar H-Moto Team színeit képviselő Kis Viktória is rajthoz áll. A 2012-ben az év női motorversenyzőjének megválasztott pilóta célja, hogy mindkét futamot megnyerje szombaton, és ezzel elindítsa a bajnoki címért folytatott hadjáratát. Kis Viktória a hétvégén visszatér korábbi sikerei helyszínére, megkezdődik ugyanis…

Read More →

A legfrissebb Magyar Narancsban

A tartalomból: „A Fidesz folyamatosan veszítve nyer” (Juhász Attila a választásról) Ankara nem segít a kurdokon Süllyed a Bárka Radnóti különös esete a Müpával Majak: atom és rák Szibériában A magyar egyetem maszkulin Múmiavilág Fizikai Nobel-díj világító diódákért   Interjú: Vojnich Erzsébet festőművész Patrick Modiano Nobel-díjas író Erdész Róbert zenész

A Magyar Mezőgazdaság legújabb számában

  A tartalomból:   – A családi gazdálkodás nemzetközi éve – az Élelmezési Világnap idei témája   – Az agrárgazdaság szolgálatában – hatvanéves az AKI   – A tojás, mint élettani igazság – kapszulázott élet   – A fejőrobot-technológia csúcsa – Kinizsi Napok Fábiánsebestyénben   – Járandóság helyett ösztönzés – összefoglaló a VIII. Kaposvári Állattenyésztési Napok eseményeiről…

Read More →

Naperőmű építése Szigetcsépen

  Örömmel tudatjuk, hogy 2014. Szeptember 30-án befejeződtek Szigetcsép Község három közintézményi épületén napenergia alapú – fotovoltaikus – rendszer kiépítési, beruházási munkálatai. Igényelt támogatás összege (nettó): 732.500 Ft Támogatási intenzitás: 100 % BMR értéke: 0,6747 % A pályázó neve: Szigetcsép Község Önkormányzata. A projektgazda jogi státusza: 321, Helyi önkormányzati végrehajtó költségvetési szerv.

Big data lehetőségek Budapesten

Budapest– Mi a közös a világbajnok német fociválogatott, az internetre kötött autók és az okos étel-ital automata között? A válasz, hogy mindegyikük teljesítményéből óriási adatmennyiség nyerhető ki. A 21. század technológiái közül a big data és az erre épülő üzleti elemzés előbb-utóbb itthon is a mindennapok részévé válik. A technológia már adott ahhoz, hogy egy…

Read More →

UNIÓS FORRÁSBÓL VALÓSULT MEG AZ FKF NONPROFIT ZRT. ECSERI ÚTI TELEPHELYÉHEZ TARTOZÓ SZOCIÁLIS ÉPÜLET ENERGETIKAI KORSZERŰSÍTÉSE

Az „Épületenergetikai korszerűsítés a Fővárosi Közterület-fenntartó Nonprofit Zrt. Gyáli út 36. sz. alatti telephelyén” című KEOP-5.5.0/A/12-2013-0094 azonosító számú projekt 2014. szeptember  12-én befejeződött. A pályázat megvalósítása során a Társaság Budapest IX. ker., Gyáli út 36. sz. alatti, az Ecseri út 8-12. számú telephelyéhez tartózó szociális épület energetikai felújítása valósult meg, amelyet a hulladékszállító járművek sofőrjei…

Read More →

Mennyit költünk havonta az egészségünkre?

13 milliárd forint – országos szinten, havonta ennyit költenek a gyógyszert vásárló aktív korú magyarok különféle pirulákra. A fogorvosnál 7,6 milliárdot hagyunk, szemüvegekre és kontaktlencsékre 4,9 milliárdot fizetünk ki, gyógyászati segédeszközökre pedig 2,1 milliárd forint megy el – derül ki a GKI és a PRÉMIUM Egészségpénztár kutatásából. Mit jelent mindez a gyakorlatban? Átlagot számolva, rögtön…

Read More →

A legfrissebb Magyar Narancsban

A tartalomból:   Mit csinált Tarlós István az elmúlt négy évben? Hol lehetnek önkormányzati esélyei a baloldalnak? Gerő András a Sorsok Házáról A Magyar Nemzet története 2. A terjeszkedő vírus: tízezrek vagy milliók Vulkántragédia Japánban Helyszíni jelentés Hongkongból Fénykorát éli a Turay Ida Színház Meghalt Ljubimov Bud Spencer-interjú

Exkluzív tartalommal elindult a digitális Müpa Magazin

Digitálisan is elérhetőek mostantól a Müpa Magazin eddig megjelent lapszámai, exkluzív online tartalmakkal kiegészítve. A Művészetek Palotája a Facebook oldalán és a www.mupa.hu oldalon tette elérhetővé az előadó-művészeti intézmény kezdetektől futó saját lapját a 2006/2007-tól kezdve mostantól folyamatosan. A tizedik, jubileumi évadában a Művészetek Palotája számos újdonsággal rukkol elő: ezek egyike a kéthavonta megjelenő nyomtatott…

Read More →

Back to Top