Szerelmet kíván a legtöbb magyar fiatal

Hírnév, karrier, luxus ábrándok? – mindez eltörpül a magyar fiatalság számára, ha álmokról van szó. Legtöbben ugyanis az igaz szerelem után vágyakoznak, derült ki a The Famous Grouse kívánságballonjaira írt üzenetekből Zamárdiban.

 

lufirengeteg

 

Az idei Strand Fesztivál rengeteg izgalmas programot és fellépőt  tartogatott a résztvevők számára. A rendezvény harmadik napján a The Famous Grouse whisky jóvoltából pedig ezer darab lufit is égnek eresztethettek a fesztiválozók. Az idén augusztusban 118. születésnapját ünneplő skót ital a „Be part of something Famous” szlogenre építve arra volt kíváncsi, miről lenne híres, mit kíván a legtöbb magyar.

 

A papírokra felírt üzenetek alapján kiderült, hogy a legtöbb fiatal űrhajós ábrándok helyett, inkább a szerelemben teljesedne ki, ugyanis a résztvevők 26%-a gyengéd érzelmeket, házasságkötésről szóló terveket, vagy egyszerűen párja nevét írta a lapra. Ehhez szorosan kapcsolódva, a második helyet a világ legboldogabb embere cím birtokolja, 17%-os aránnyal. A fiatalok 11%-a legbulizósabbként híresülne el, vagy az örökké tartó nyár varázsszerét találná fel. Természetesen voltak, akik a világbéke élharcosaiként vésnék nevüket a köztudatba, bár ezt csak a lufit eregetők 3%-a vetette papírra, holtversenyben a gyógyítás mestereivel. Akadtak páran, akik világutazóként, vagy éppen alkoholizálásukról szereznének hírnevet. Sokan azonban csak  idézeteket engedtek útnak, amelyek sikereket hozhatnak számukra.

 

tfg_mit_kivan_a_magyar

 

A lufit eregető tömegben felbukkant pár ismert arc is: Weisz Fanni modell, Fehér Balázs énekes és Száraz Dénes, színész, akik eddigi népszerűségük ellenére sem szűkölködtek további célokban. Balázs filmes célok mellett a nyugalmat birtokolná, míg Dénes továbbra is színészként szeretne újabb sikereket elérni, Fanni pedig állatvédőként is szeretne valami maradandót alkotni a jövőben.

 

Ki tudja, talán éppen a távolodó ballonok hozzák el a hírnevet egy-egy fesztiválozónak.

 

Posted on 2014-08-29 in Színes

Share the Story

About the Author

Back to Top