Kis Viktória újra Katarban támad!

H-Moto_Kis_Viktoria_Katar_elozetes_kep1

 

A 2012-ben az év női motorversenyzőjének megválasztott Kis Viktória hamarosan visszatér korábbi sikerei helyszínére: a H-Moto Team fiatal tehetsége tavaszi eredményes szereplése után újra rajthoz áll a Losail Ázsia Bajnokságban, célja pedig nem más, hogy tavalyi összetett második helyezése után megnyerje a pontversenyt.

 

Kis Viktóriát 2012-ben a MAMS gyorsasági szakága az év női versenyzőjének választotta, a következő szezont azonban anyagi okok miatt kénytelen volt teljes egészében kihagyni. A 2014-es éve azonban már sokkal eseménydúsabban alakult, hiszen a MAMS elnökének, Hermann Henriknek a közbenjárásának köszönhetően a Katari Motorsport Szövetség (QMMF) lehetőséget adott a H-Moto Team pilótájának, hogy rajthoz álljon a Losail Ázsia Bajnokság (Losail Asian Road Racing Series) 2013/2014-es kiírásának utolsó fordulóin. Wicca remek eredményekkel hálálta meg a bizalmat, hiszen a májusi utolsó forduló során például kétszer is megnyerte kategóriáját, s remek szereplésével az összetettben is a kiváló második helyezést szerezte meg.

 

Ezt követően aztán a magyar bajnokság számos fordulóján is rajthoz állt a motoros, ahol szintén remek teljesítményt nyújtott: a slovakiaringi szezonzárón például sikerült a dobogóra állnia Wiccának! Nemrég pedig az is kiderült, hogy csak a hazai versenyeket illetően ért véget a H-Moto Team tehetségének idénye, Hermann Henriknek és a katari szövetségnek köszönhetően ugyanis a pilóta ismét megmérettetheti magát a Losail Ázsia Bajnokság mezőnyében – ráadásul immár a teljes 2014-15-ös szezonban! A versenyző természetesen nagyon örül az újabb lehetőségnek, célja pedig nem is lehet más, hogy ezúttal az összetett pontverseny élén végezzen kategóriájában.

 

A katari bajnokságban való szereplés már csak azért is remek hír, mert a második forduló a Superbike világbajnokság ottani évadzárójának betéteseményeként kerül megrendezésre, így azok után, hogy tavaly a MotoGP-vel szerepelhetett azonos hétvégén, most egy másik nagy nemzetközi sorozat képviselői előtt mutathatja meg, mire képes. Érdekesség, hogy a csapat amúgy is szerette volna, ha Wicca egy másik istálló színeiben rajthoz tud állni a Supersport világbajnokság utolsó futamán, és lett is volna alakulat, amely szívesen indította volna őt, ám ezzel a fejleménnyel okafogyottá váltak ezek a tárgyalások, hiszen a motoros így is ott lesz Katarban. Az első fordulót október közepén rendezik egyébként, addig pedig természetesen a felkészülésé a főszerep.

 

Kis Viktória

„Egész szezonban nagyon reménykedtem, hogy részt vehetek a katari bajnokság 2014/15-ös idényében, most már teljes évet futva. A héten kaptam a jó hírt Hermann Henriktől, hogy írásban visszaigazoltak: mehetek! Három hét van hátra az első versenyhétvégéig, addig az itthoni csapattal tervezünk még egy edzést valamelyik nagypályán. Nagyon várom már, hogy újra ott állhassak a rajtrácson. Szeretnék javítani a múltkori eredményemen, ami azt jelenti, hogy a célom a LARRS abszolút megnyerése. Úgy néz ki, az öt hétvégéből kettő ismét betétfutam lesz, az egyiket a Superbike világbajnoksággal, másikat a MotoGP-vel karöltve rendezik meg. Nagyon örülök az újabb lehetőségnek, köszönöm ezt Hermann Henriknek, a Katari Szövetségnek, a Magyar Motorsport Szövetségnek és persze a H-Moto Teamnek a hazai támogatást. Igyekszem mindenből a maximumot kihozni, és büszkévé tenni az itthoniakat.”

 

Kelemenné Szilágyi Noémi, menedzser

„Eddig csak reméltük, mára már bizonyossá vált, hogy a Katari Szövetség ismételten lehetőséget ad Wiccának, hogy rajthoz állhasson a 2014/15-ös Losail Ázsia Bajnokságban. Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy a H-Moto Team egyetlen női versenyzője továbbra is képviselheti hazánkat és csapatunkat az arab kontinensen, ahol továbbra is népes férfi mezőnyben versenyezhet. A májusi utolsó katari forduló után pedig egy kis pihenőt követően a magyar bajnokságban olyan jóra sikerült a megmérettetés, hogy a dobogó harmadik fokán fejezte be a szezont. A Slovakiaring időjárása – szakadó eső – ellenére Wicca szinte szárnyalt a férfimezőnyben! Viccesen meg is beszéltük, hogy eddig sivatagi menőnek, de mostantól vízen menő lánynak is nevezhetjük! Felkészülésében pontos terv szerint haladtunk, haladunk: mind erőnlétben, mind mentálisan szeretnénk őt a legjobb kondícióban versenyeztetni. A versenyek közben igyekeztünk számára tesztlehetőséget biztosítani, amit a továbbiakban is fontosnak tartunk, hiszen a legjobb edzés a motorozás akár hidegben, akár forróságban. Nem titok, hogy addig, amíg nem tudtuk a Losail Bajnokság fordulóinak pontos időpontjait, tárgyalásokat folytattunk külföldi csapatokkal, hogy a Superbike világbajnokság utolsó, pont Katarban zajló fordulóján Wicca a Supersport kategóriában versenyezhessen. Ajánlatot kaptunk egy olasz és egy angol csapattól is, akik egy, a helyi pályát jól ismerő, ráadásul lányversenyzőt szívesen indítottak volna. A versenynaptár szerint azonban erre nem lesz mód, hiszen a Losail Ázsia Bajnokság pont a betétfutama lesz a Superbike világbajnokságnak, ahol a WSBK mezőnye is láthatja majd Wicca versenyeit! Célunk, hogy az új szezonban is nyerő szériánk legyen és a Losail Ázsia Bajnokságot Wicca nyerje meg. Mindenkinek köszönjük a biztatást, igyekezni fogunk ezt sok dobogós, magyar zászlós képpel meghálálni! Wiccának pedig gratulálok még egyszer az eddig elért eredményeihez és példaértékű fejlődéséhez!”

 

Posted on 2014-09-30 in Sport

Share the Story

About the Author

Back to Top