Kis Viktória győztes érzéssel, Győrfi Alen győzni érkezik a Pannóniaringre

Az előttünk álló hétvégén újra idehaza, a Pannóniaringen, a Magyar Nyílt Gyorsasági-motoros Bajnokság és az Alpok Adria Bajnokság idei második fordulóján bizonyíthat a H-Moto Team két, nemzetközi színtéren is szép sikereket elért versenyzője, Kis Viktória és Győrfi Alen.

 

H-Moto_Kis_Viktoria_Pring_elozetesMindketten a Superstock 600-as kategóriában fognak rajthoz állni egy Yamaha R6-ossal, és mindketten abszolút pozitív érzésekkel feltüzelve vágnak neki ennek az újabb versenyhétvégének. Kis Viktória katari győzelmei és a Losail Ázsia Bajnokságban elért összetett 2. helye után szeretné átmenteni a Pannóniaringre is lendületét, ahol, ha nem is a győzelemért szállna harcba, de múltkori, slovakiaringi 5. és 7. helyénél mindenképp megpróbál majd egy picit előrébb végezni.

 

A korábbi 125-ös Európa-bajnok Győrfi Alen szeme előtt viszont egyetlen cél lebeg: a győzelem mindkét futamon! Alen a slovakiaringi fiaskó (mindkét versenyt technikai probléma miatt volt kénytelen feladni) után egy új motort épített magának, és a Pannóniaringen lehetőleg a múltkor elvesztegetett bajnoki pontok többségét is visszahozná, így zárkózva az összetettben ellenfeleire.

 

Kis Viktória

„Még csak május vége felé járunk, de már túl vagyok nyolc versenyen. Ez éppen a fele annak, amit 2013-ig bezárólag összesen versenyeztem, szóval ez idáig egy álom ez a szezon. A katari győzelmek után nagyon fel vagyok dobódva, érzem a lendületet a hétvégéhez. A Pannóniaringen utoljára 2012-ben jártam. Szeretem azt a pályát, kíváncsi vagyok, milyen lesz 600-assal. Itthon az első OB óta nem motoroztam, úgyhogy a motor sincs még tökéletesen beállítva, de erre éppen megfelelőek lesznek a pénteki szabadedzések.”

 

Győrfi Alen

„Az év első versenyhétvégéje elég balszerencsésen alakult számunkra, hiszen mindkét futamot technikai probléma miatt kellett feladnunk, de azért egy pole pozícióval akkor is jeleztük, korai lenne még leírni minket. Azóta egy új motort készítettünk fel, úgyhogy most ismét a pole pozícióra és a futamgyőzelmekre hajtunk. Utoljára versenykörülmények között 600-as motorral 2010-ben mentem a Pannóniaringen, de szerintem gyorsan felveszem majd a ritmust, mert ismerem a pályát. Úgy néz ki, hogy sokan lesznek a kategóriánkban, és nagyon erős lesz a mezőny, úgyhogy izgalmas csatákra van kilátás. A derekammal volt egy kis probléma, ami kicsit hátráltatott a felkészülésemben, mivel 1-2 hétig pihentetnem kellett, de most már újra edzek, és biztos vagyok benne, hogy ez versenyzés közben nem fog hátráltatni. Jó erőben és jó formában érzem magam, ezért magabiztosan várom ezt a versenyt.”

 

H-Moto_Gyorfi_Alen_Pring_elozetes

 

Kelemen Krisztián, csapatfőnök

„Örülök, hogy ismét ilyen nagy létszámban, és ilyen felkészülten tudunk nekivágni az újabb magyar bajnoki és Alpok-Adria futamnak. Wicca (Kis Viktória), úgy gondolom, hogy felszabadultan fog tudni motorozni, miután Katarban legutóbb mindkét futamát megnyerte, amivel nagyon nagy örömet okozott mindenkinek a csapaton belül és remélhetőleg a magyar motorsportban is. Idén neki már nagyon sok versenykilométer van a háta mögött, igaz, más gumikkal és más motorral, de mégiscsak versenykilométer, úgyhogy azt gondolom, hogy ő a kinti tapasztalatait is ragyogóan tudja majd kamatoztatni idehaza, akár most, akár a későbbiekben. Azt reméljük, hogy a slovakiaringi eredményét megjavítja, ehhez igyekszünk neki minden feltételt biztosítani. A hölgypilótánkról térjünk át a legfiatalabb tehetségünkre, Kovács Bálintra! Őszintén szólva ez lesz az első olyan közös hétvégénk, amin én is ott leszek és ő is, úgyhogy nagyon várom már, hogy kicsit jobban megismerjem őt személyesen is. Az eredményei magukért beszélnek, nagyon-nagyon ügyes fiatal versenyzőnek tartom őt, aki előtt szép jövő áll a motorsportban. Az ő pályafutásában jelen pillanatban nekünk mérsékeltebb szerep jut, a motort Szilner János és a saját szerelőcsapata készíti fel a versenyekre, de készen állunk arra, hogy a jövőben nagyobb szerepet vállaljunk Bálint útjának egyengetésében, amint arra komolyabb szüksége lesz, értve ez alatt főként a nemzetközi továbblépés lehetőségét. Másik ifjú pilótánk, a 19. évét nemrég betöltő Csányi Gergő még csak most bontogatja szárnyait a 600-as géposztályban. Jó pár év 125-ös versenyzés után nem egyszerű átállni a 600-as technikára, mi ennek a lépésnek a megtételében próbáljuk őt segíteni, ahogyan tudjuk. Győrfi Alentől győzelmet várunk mindkét futamon, ez nem kérdés. Ez a minimum elvárás vele szemben, és ezzel nem helyezek nyomást a vállára, egyszerűen ismerem a képességeit, jobban, mint talán bárki más, és tudom, hogy neki nyernie kell idehaza. Van néhány erős ellenfele, de tudom, hogy képes legyőzni őket, ezért csalódott leszek, ha ez nem sikerül. Alen épített magának egy másik motort a Slovakiaring óta, egy 2010-es évjáratú Yamaha R6-ost építettek át a Stock szabályai szerint. Az előző versenyen a távollétemben rengeteg jogtalan és alaptalan támadás érte a versenyzőinket, remélem, most a pályán csattanós választ adnak mindannyian. Úgy gondolom, mindenki láthatja, hogy amint kilép egy tehetséges magyar versenyző nemzetközi porondra, még a középmezőnybe is nagyon-nagyon nehezen tud odaférni. Úgyhogy véleményem szerint ez a negatív hozzáállás, meg ujjal mutogatás a másikra nagyon-nagyon hátráltatja a magyar motorsport ügyét, és ez a közeg semmire nem jó, csak mérgez. Mi próbálunk mentesek maradni ezektől a felesleges játszmáktól, és csak arra koncentrálni, hogy a száz százalékosan a szabályoknak megfelelően megépített motorjainkkal minél előrébb végezzünk a mezőnyben. Ez nyilván sokaknak nem tetszik, de mi ebben hiszünk, és így gondolkodunk. Ezért szeretnék megóvni mindenki attól, hogy minket óvjon, mert ki kell ábrándítanom: csalódni fog! De csak nyugodtan, mi addig koncentrálunk tovább a dolgunkra, a versenyzésre, és tovább építkezünk a sikerek érdekében.”

 

Posted on 2014-05-23 in Sport

Share the Story

About the Author

Back to Top